Epilógus

 Az utóbbi időben a dolgok elég jól alakultak. A suliban nem voltak gondjaim a tanulással. Persze nem lesz belőlem színjeles tanuló, de elég tűrhető vagyok. Márk is elég jól felzárkózott. Gyakran együtt tanulunk, mikor átmegyek hozzá, vagy ő hozzám. Szerencsére a szüleim kedvelik őt. Anya már az első pillanattól - amikor Gábor elgázolt - rajongott érte, pedig akkor még nem is voltunk együtt. Egy kicsit féltem, hogy apa hogy fog viszonyulni hozzá, de meglepően normálisan kezelte a dolgot. Gondolom belátta, hogy a kicsi lánya lassan felnő.
 Sajnos a bátyám Új Év után visszament a Londonba. Nemrég elkezdett randizni egy lánnyal. Megkért, hogy még ne beszéljek erről anyáéknak, de egy vacsoránál véletlenül kikotyogtam, azóta anya minden alkalmat kihasznál arra, hogy a lányról faggassa Konrádot. Hoppá.
 Karola és Gábor közt dúl a szerelem, ugyanúgy, mint Veca és Tamás közt. A legjobb barátnőm váratlanul sokkolt a hírrel, hogy ő és Tomi összejöttek. Persze örültem a hírnek, mert ők ketten igazán jó párost alkotnak, csak fogalmam sincs, hogy mikor melegedtek össze ezek ketten, mert a suliban semmi jelét nem mutatták. De most már értem, hogy Veca mért pillantott olyan gyakran az utolsó padsorba.
 Netti szakított az barátjával, de kicsit sem szomorú, hogy most szingli, mert egy kis szabadságra van szüksége. Detti pedig még mindig a számára tökéletes pasit keresi, ezért gyakran elmegy randikra abban a reményben, hogy megtalálja a Nagy Őt.
 Ármin és Bálint elmondásuk alapján nagyon jól megvannak barátnő nélkül. Hát ezt nem nagyon veszem be, főleg Bálint részéről, mert tisztában vagyok vele, még ha tagadja is, hogy belezúgott egy kilencedikes aranyos vörös hajú lányba. Mi más magyarázata lenne annak, hogy folyton körülötte lebzsel és ahányszor meglátja felragyog a szeme?
 És ami Áront illeti, vele most semmilyen a kapcsolatom. Bocsánatot kért egy hosszú sms-ben, amit elfogadtam, de megbeszéltem vele, hogy jobb lenne megmaradni csak jó ismerősöknek és ezt ő elfogadta. Tudtam, hogy fájdalmat okoztam neki, de semmi jó nem sült volna ki abból, ha megpróbálunk barátok maradni.
 Márk és én remekül megvagyunk. A kis vitáink sem hiányoznak a kapcsolatunkból, e nélkül nem is mi lennénk. Persze soha sem fajulnak el addig ezek a viták, hogy komolyan összevesszünk. Legalábbis eddig nem volt gond.
 - Kérdezhetek valamit? - kérdem, miközben egymáshoz bújva fekszünk az ágyán.
 - Akkor is megkérded, ha nemet mondok. - mosolyog rám és kisöpri a hajam az arcomból.
 - Ez igaz. - kuncogok.
 - Na ki vele!
 - Első nap, amikor találkoztunk, mért löktél fel? - kérdem, kicsit sem szépítve a kérdésen.
 - Erre most muszáj válaszolnom? - néz rám elkínzott arccal, én pedig bólintok.
 Belefúrj az arcát a vállamba és egy nagyot sóhajt, amivel csiklandozza a nyakam. Majd felül és egyenesen rám néz. Én is felülök.
  - Oké. Elmondom, de többé erről szót sem ejtünk. - bólintok. - Aznap egyest kaptam kémiából. Ez még nem lett volna olyan vészes, de utána valaki nagyon feldühített. Erre meglátom a lányt, akit nyár óta figyelek Facebook-on és nem hiszek a szememnek, hogy tényleg ott van az én sulimba.
 - Tessék? - kérdem értetlenül. - Az utolsó részét elmagyaráznád?
 - Mielőtt találkoztunk volna, ismertelek már a Facebook-ról. Láttam, hogy Krisz egy képedhez kommentál és megakadt rajtad a szemem. - vonja meg a vállát.
 - De akkor mért nem jelöltél ismerősnek? És ezt eddig mért nem mondtad?
 - Én nem szoktam senkit bejelölni, mások szoknak engem. És hogy eddig ezt mért nem árultam el? Azért, mert sérti az egómat. - adja meg a válaszokat, majd csókot nyom a számra. - Ezt nem árulhatod el senkinek? Értve vagyunk? - próbál komolyan rám nézni, de mosoly bujkál a szája sarkában.
 - Ne aggódj Nem fogom lerombolni a rólad kialakított képet. - biztosítom mosolyogva. - De még mindig nem értem, hogy mért löktél fel.
 - Szerettem volna, ha megjegyzel.
 - Hát... elérted a célod.
 - Ezt örömmel hallom. - átkarolja a derekam és magához húz. - Ami azt illeti, nem akartalak fellökni. Arra gondoltam, hogy egy picit neked megyek, de gyengébbnek bizonyultál, mint gondoltam.
 - Nem is vagyok gyenge! - tiltakozom és meglököm a vállát, de ő erősen tart a derekamnál fogva és esélyem sincs ellene.
 - Akkor úgy fogalmazok, hogy hozzám képest vagy az. Így jobban tetszik? - dörgölte az orrát az enyémhez.
 - Egy kicsit. - suttogom, majd megcsókolom, amit ő szívesen viszonoz.
 Észre sem veszem és máris a hátamon találom magam, Márk teste pedig szorosan préselődik az enyémhez. Kifulladásig csókolózunk, majd mikor elhúzódik, csak úgy kiszalad a számon:
 - Szeretlek.
 - Tudom. - kuncog a fülembe.
 - Erre nem ezt szokják mondani. - adom a durcit.
 - Tényleg? - vág csodálkozó képet, én meg legszívesebben lerúgnám az ágyról.
 - Ja.
 - Igazad van. - nyom puszit a homlokomra, én meg várakozva nézek rá. - Szeret...em a gitárom. - mondja, én meg dühösen mellkason vágom.
 - Szemét vagy!
 - Tudom. És bocs. - sóhajt egyet majd megint neki kezd. - Szeret...em a...
 - Nem kényszerítelek arra, hogy kimond. - pattanok fel az ágyról és a táskámat keresem. Tényleg dühös vagyok, de nem akarom, hogy kimondja, ha nem gondolja komolyan.
 - Ne, ne! Ne menj haza! - ugrik fel ő is és oda jön hozzám.
 - De igen. Haza kell mennem tanulni. - próbálom beadni a legrosszabb hazugságot.
 - Ne hazudj! Péntek van. - átöleli a derekamat, hogy ne tudjak meglógni. - Nézz rám! - nem teszek így, ezért egyik kezével felemeli az állam. - Mért nem vártad meg, hogy befejezzem a mondatom? Azt akartam mondani, hogy szeretem a barátnőmet. - megrebben a szívem, de rögtön attól kezdek félni, hogy csak azért mondta, mert nem akart megbántani.
 - Ne kell ezt mondanod, ha nem vagy biztos benne. - mondom halkan.
 - Figyelsz rám, te őrült nőszemély?! Szeretlek! - néz komolyan a szemembe. - Ha nem így volna, akkor nem mondanám.
 - Tényleg? - kérdezek vissza, mert képtelen vagyok felfogni, amit mondott.
 - Nem hiszel nekem? Mert ha így van kénytelen vagyok bebizonyítani neked. És addig nem nyugszom, amíg el nem hiszed, édes Annácskám! - néz játékosan, de egyben őszintén a szemembe.
 - Hiszek neked! - átkarolom a nyakát és boldogan csókolom meg, mert tudom, hogy tényleg őszintén gondolja.
 Biztos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy egyikünk megsértődik és összeveszünk, de tudom, hogy ő is annyira szeret engem, mint én őt és ez megnyugtat, mert tudom, hogy legközelebb is kibékülünk és minden alkalom ugyanolya  édes lesz, mint most.

Vége!

Kedves olvasóim! Talán megleptelek titeket azzal, hogy a befejező részt hoztam. Mikor el kezdtem írni ezt a blogot, akkor még nem volt meg bennem a pontos szám, de kb. 40-50 részes történetet szerettem volna. Sajnos végül nem értem el a kikötött számot. És nem azért, mert nem volt ötletem, hanem azért, mert mostanában már nem foglalkoztatott annyira ez a sztori. Ennek ellenére a szívemhez nőtt ez a történet, még ha nem is lett belőle egy remekmű.
Köszönöm nektek, hogy olvastátok a blogot és néha véleményt is írtatok.
A Kamaszkori zűröket befejeztem, de nem a blogolást. Már van is egy új ötlet a tarsolyomban, de még egy kis ideig várok azzal, hogy megosszam másokkal.

Még jelentkezem! :)
Puszil titeket,
Daphne! :*

27. fejezet

 Ma reggel sokkal boldogabban keltem, mint eddig bármikor. De tényleg. Még mielőtt megszólalt az ébresztőm, azelőtt felébredtem és közben azon kaptam magam, hogy mosolygok. Ezt a hirtelen nagy boldogságot mégis mi okozza? Egy név rá a válasz.
 Márk.
 Pár percig még ábrándozva feküdtem, majd dalolászva  felkeltem, elvégeztem a reggeli teendőimet, felöltöztem, reggeliztem, majd teljesen készen és boldogan elindultam a suliba.
 Alig léptem ki a kapun, amikor megszólalt a mobilom. Gyorsan előhalásztam a zsebemből és mosolyogva fogadtam a hívást, amikor megláttam a kijelzőn a nevet.
 - Már elindultál? - kérdezte Márk a vonal túlsó végéről.
 - Igen. Alig egy perce.
 - Várj meg, mindjárt ott vagyok.
 - Oké. - és már le is tette.
 Tegnap nem beszéltünk arról, hogy együtt vagy külön megyünk suliba, de örültem, hogy ő döntött kettőnk helyett is.
 Megpróbáltam türelmesen várni, de az az igazság, hogy már alig vártam, hogy találkozzunk. Eddig idegesítőnek találtam azokat a lányokat, akik folyton a barátjukról áradoznak, lassan pedig én magam is ilyen leszek.
 Úgy két perc múlva megláttam Márkot, ahogy betér az utcánkba. Most is ugyanannyira jól nézett ki, mint mindig, nekem pedig hihetetlennek tűnt, hogy nekem tényleg ő a barátom. Nagyon elidőzhetett rajta a tekintetem, mert csak akkor vettem észre, hogy elém ért, amikor az ezer wattos mosolyával találtam szembe magam.
 - Szia. - köszönt halkan, közel hajolva az arcomhoz.
 - Sz...szia. - dadogtam és hihetetlenül bénának éreztem magam. De ő csak mosolygott, majd egy hihetetlenül édes és hosszú csókban részesített.
 Egy kis idő múlva, mikor kézen fogva (imádom a kezét fogni) elindultunk beszélgetni kezdtünk teljesen hétköznapi témákról.
 - Hogy aludtál? - kérdezte.
 - Nagyon jól. Na és te?
 - Nem a legjobban.
 - Mért? - kérdeztem homlok ráncolva.
 - Mert nem hagytál. - csóválta a fejét.
 - Hogy én? Hisz éjszaka nem is beszéltünk. - tiltakoztam, mert nem értettem, hogy mért mondja ezt.
 - Ez igaz. De folyton te jártál az eszemben. - a szavaira nagyon-nagyon hevesen kezdett kalapálni a szívem. Remélem, hogy ő nem tudja mekkora hatással van rám.
 - És pontosabban mire gondoltál? - kíváncsiskodtam tovább, mert nagyon tudni akartam, hogy erre mit válaszol.
- Hát, hogy milyen makacs vagy. - vágta be pléhpofával, de jókedv csillogott a szemében.
- Hé! - bokszoltam a vállába. - Mért mondod ezt? Azt vártam, hogy előrukkolsz valami romantikussal.
 - Azért mondom, mert ha nem lennél annyira makacs már rég együtt lennénk.  - erre hallgattam, mert valamennyire tényleg igaza volt. - Akarod, hogy valami romantikusabbat is eláruljak? - állított meg és szembe fordított magával.
 - Aha. - bólintottam várakozva.
 - Hát... reméltem, hogy ma valami szexit veszel fel nekem. És, mit ne mondjak? Ez a nadrág eleget tett a kérésemnek. - ekkor egyik keze levándorolt a hátamról egész a fenekemig és rámarkolt. Én sikkantottam egyet és hátra ugrottam.
 - Te szemét! - ütöttem mellkason, de ő csak nevetett rajtam. - Ne nevess már! Esküszöm, ha meglátott valaki, akkor többet nem jövök veled suliba. - néztem körül, de nem láttam, hogy bárki is figyelt volna ránk.
 - Tudod, hogy nem hoználak zavarba mások előtt, ugye?
 - Te most gúnyolódsz velem! - próbáltam dühösnek látszani, de persze nem nehezteltem rá. Hogy is tehettem volna, hiszen emiatt a sok hülyeség miatt zúgtam bele.
 - Csak egy kicsit. De nem is mi lennénk, ha nem piszkálnálak folyton.
 - Igazad van.
 - Tudom, Annácska!
 - Azt hittem már leszoktad a becézgetésem.
 - Arról ne is álmodj! - csak beletörődve megforgattam a szemem, ő pedig lopott egy szájra puszit, majd tovább mentünk a suli felé.

 Úgy döntöttünk Márkkal, hogy nem fogjuk az összes szünetet együtt tölteni, mivel mindkettőnknek vannak barátai és nem szeretnénk őket sem elhanyagolni. Szóval legalább két szüneten nem találkoztunk. Viszont akkor is dobtunk egymásnak egy-két sms-t.
 Órák után a földszinti folyosón vártam rá. Az ő osztálya dolgozatot írt biológiából, ezért pár perccel tovább maradtak bent. Már nagyon kihalt volt az épület, senki sem járt a folyosókon. Épp egy tabló képet nézegettem, amikor lépteket hallottam a lépcső irányából. Áron jelent meg a lépcső tetején, s kicsit lelassított, mikor meglátott.
 - Szia. - köszöntem bizonytalanul.
 - Szia, Anna.
 - A többiek? - kérdeztem. Igazából csak Márkra gondoltam, de nem akartam őt említeni, hisz nem a szíve csücske.
 - Még nem fejezték be a dolgozatot. - válaszolta és indult volna tovább, de megállítottam.
 - Nagyon haragszol rám?
 Nagyot sóhajtott, majd megrázta a fejét.
 - Nem haragszom rád. Saját magamra vagyok dühös, mert gyáva voltam.
 - Mért mondod ezt?
 - Mert ez az igazság. Nem mertem elmondani neked, hogy...hogy nem barátként tekintek rád. - reménykedtem, hogy semmi ilyesmit nem fog mondani, mert tudtam, hogy ha ezt mondja, már soha nem leszünk már olyan viszonyban, mint régen.
 - Áron, én...én...nem is tudom mit mondjak.
 - Csak annyit árulj el, hogy ha Márk nem lenne, akkor lenne esélyem?
 - Nem tudom. Azt hiszem igen. - vallottam be, mert ez volt az igazság.
 - Na és most már nincs esélyem?
 - Áron én Márkkal vagyok.
 - Tudom. De próbálkozhatok, nem? - lépett közelebb hozzám és végigsimított az arcomon. - Talán pontosan tudnád, hogy mit érzel irántam, ha hagynád, hogy megcsókoljalak. - nem hittem a fülemnek. Hamarabb tényleg azt hittem, hogy rosszul hallok, de amikor közelebb hajolt hozzám ráébredtem, hogy kitűnően működnek a füleim.
 - Nem, Áron. - léptem egyet hátra. - Tisztában vagyok az érzéseimmel. Sajnálom, de én csak barátként tekintek rád.
 - Mi van, ha mégsem? Kérlek, hagyd, hogy megcsókoljalak! - léptem még egyet hátra, de ő annál inkább közelített. - Kérlek! - két kezével közrefogta az arcomat.
 - Nem, Áron! Légy szíves eressz el! - de ő ehelyett a száját az enyémre tapasztotta. Szorosan összezártam az állkapcsom, amikor be akart jutni a számba és megpróbáltam ellökni.
 - Te meg mi a jó büdös francot művelsz?! - robogott le Márk a lépcsőn, majd megragadta Áront és a falhoz vágta és behúzott neki egyet, majd megragadta a gallérjánál fogva. - Hogy merészeled megcsókolni a barátnőmet? Ha még egyszer a közelébe mész, kiheréllek te szemétláda! Értetted?
 Csak lesokkolódva álltam és néztem, ahogy a két fiú gyűlölettel néz egymásra. Képtelen voltam felfogni, hogy Áron erre képes volt. Fájt, hogy ezt tette.
 Akkor eszméltem fel a sokkból, amikor Márk átkarolta a vállam és kiterelt a suli épületéből.
 - Sajnálom, Anna! - hallottam még Áron hangját, de nem fordultam meg.
 Mikor már elég messze voltunk a sulitól megálltam Márkkal szemben, mivel úgy gondoltam magyarázattal tartozom.
 - Márk, tudnod kell, hogy én nem akartam.
 - Tudom.
 - Egyszerűen nem fogta fel az elutasítást. - magyaráztam tovább, mert nem szerettem volna, ha emiatt gondok lennének köztünk.
 - Hé! Semmi gond. Hallottam a beszélgetésetek végét. Ha jobban sietek, akkor megakadályozom ezt az egészet.
  - Így is sikerült közbe lépned.
  - De nem elég hamar. - nézett rám bűnbánóan. - Nem szeretném, ha a jövőben bárki is megcsókolna rajtam kívül.
 - Én benne vagyok, ha ugyanez lesz a helyzet veled is. - finoman megcsókolt, majd pár centire elhúzódott.
 - Én is benne vagyok.

Sziasztok!
Boldog új évet nektek!
Sajnálom, hogy már rég nem volt rész, de sajnos nem nagyon volt időm írni. De igyekszem a következővel. És még csak annyit szeretnék közölni, hogy már nem sok részt tervezek a történetnek. Nem tudom, hogy pontosan hány lesz, de majd úgy is meglátjátok.

Üdv, Daphne! :)

26. fejezet

 - Hé! Várj már egy pillanatot! - hallottuk Bálint hangját, ahogy próbál valakit az ajtón kívül tartani, sikeretlenül. A következő pillanatban pedig Áron robbant be az ajtón, de mikor meglátott minket lehorgonyozott. Ösztönösen elhúzódtam Márktól, mert túl közel volt ahhoz, hogy ezt mások is lássák.

 - Mindent el akarsz cseszni nekem, mi? - kérdezte Márk Árontól. - De tudod mi? Most nem fogod. - ölelte át a derekam, én meg azt hittem ott helyben elájulok. Nem azért, mert Márk szorosan ölelt, hanem a helyzet miatt. Mert fogalmam sem volt, hogy mi fog kisülni ebből az egész szituációból.

 - Elmehettek ti a fenébe! - sziszegte dühösen, majd hátat fordított és félre lökve az ajtóban állókat, elment.

 - Áron! - kiáltottam utána, de meg sem hallotta. Ezt hallva, Márk karja megfeszült, majd elengedett és tett egy lépést hátra.

 - Menj csak utána! - mondta tiszta gúnnyal a hangjában. - Komolyan mondom, menj csak!

 Totál beparáztam, mikor ezt mondta. Kihallatszott a hangjából a düh és tudtam, hogy ha most nem teszek valamit, akár el is áshatom magam, de Márknak már nem fogok kelleni.

 - Nem. - jelentettem ki.

 - Mi? Nem mész a legjobb barátod után, aki féltékenységi rohamot kapott, hogy kiengeszteld?!

 - Mért? Ezt szeretnéd? - kérdeztem, habár tudtam rá a választ.

 - Csinálj, amit akarsz. - rázta meg a fejét lemondóan.

 - Jó. -  mondtam, majd odaléptem hozzá, lábujjhegyre álltam, megfogtam a két arcát és a számat az övére tapasztottam.

 Meglepődött. Először nem is viszonozta a csókomat, majd mikor rájött arra, hogy mi is a helyzet átölelte a derekamat és hevesen el kezdte falni a számat. Azt hiszem túlságosan beleéltük magunkat, mert egy idő után egy csomó húú-zást meg füttyögést hallottunk, mire elhúzódtunk egymástól. Mondanom sem kell, hogy az arcom rögtön paprikavörösbe váltott. Persze Márk nem zavartatta magát, önfeledten vigyorgott, majd a fülembe suttogott.

 - Vörös az arcod, csak nem zavarba jöttél? - piszkálódott, mire oldalba könyököltem.

 - Hülye. - mondtam, de ő csak kinevetett és nyomott egy puszit a fejemre.
 - Azt hiszen párkapcsolati tanácsadó leszek. Nagyon jó vagyok benne. - jegyezte meg Bálint.
 - Attól még nem vagy jó benne, mert összezártál két embert. - csitítottam, hogy ne ragadtassa el magát.
 - De összehoztalak titeket, nem? - nem válaszoltam, mert nem tudtam erre a választ. Tényleg úgy tűnt, mintha egy pár lettünk volna, de ezt nem jelentettük ki.
 Mivel én nem válaszoltam, Márk megadta helyettem a választ.
 - De. - erre nagyot dobbant a szívem és nem tudtam elfojtani a mosolyomat. Persze ezt Márk észre vette és látszólag kedvére való volt, mert kaptam tőle egy szájra puszit.
 Épp ekkor becsengettek és ő felajánlotta, hogy elkísér az osztályomig. Bálint gyorsan lelépett, mert nem akart a plusz egy fő lenni, mi pedig kézen fogva elindultunk a legfölső emeletre. A folyosón kicsit kellemetlen volt végig haladni, mert szinte mindenki megbámult, egyesek pedig össze is súgtak. Nesze neked népszerű barát! Márk megérezhette, hogy kellemetlenül érzem magam, mert bátorítóan megszorította a kezem, majd elengedte és inkább átkarolt, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam.
 - Suli után haza kísérlek. De addig amúgy is találkozunk. - mondta, amikor már az ajtó előtt álltunk.
 - Oké. - mondtam, majd lehúztam a nyakánál fogva és egy búcsúnak szánt csókot adtam neki. Mikor elhúzódtunk egymástól eszembe jutott valami, ami tudtam ,hogy nem fog neki tetszeni, de muszáj volt elmondanom. - Ugye nem fogjátok megölni egymást Áronnal?
 - Megpróbálom, oké? - fújt egyet. - De ha ő kezdeményez, akkor nem hagyom magam.
 - Figyelj! Tudom, hogy ez nem fog tetszeni neked, de... beszélnem kell Áronnal.  - erre csak megforgatta a szemét. - Szeretném vele tisztázni a dolgokat. Ennyi. Nem szeretnék rosszban lenni vele.
  - Értem.
  - De ugye nem haragszol?
  - Még egy csókért cserébe nem. - mondta már játékosan, én meg szívesen teljesítettem az óhaját.

 Persze mire beértem az osztályba már mindenki tudta a nagy hírt. Hogy honnan? A válasz neve Bálint.
 Még, hogy a lányok pletykások...
 Na szóval. Veca mikor meglátott rögtön a nyakamba ugrott, Karola, Netti és Detti körém gyűlt, hogy elmeséljek minden apró részletet. A lényeges eseményeket már ismerték, mert Bálint azokról is beszámolt.
 Márkkal minden szüneten együtt lógtunk. Az első szünetben a mi osztályunkban voltunk, de mivel a kedves osztálytársaim folyton kíváncsian hallgatóztak és mind körülöttünk ugráltak, úgy döntöttünk, hogy semleges helyen töltjük el együtt a szüneteket (udvar, büfé, folyosó).
 Ahogy megbeszéltük, haza is kísért. Fél órán keresztül beszélgettünk a kapu előtt. Sajnos ezt az otthon ülő bátyám is észre vette és muszáj volt kidugnia az orrát a házból, hogy bemutatkozzon.
 Miután meghallotta Márk nevét egy mindent tudó mosoly kúszott az arcára.
 - Szóval te vagy az, aki annyira elcsavarta a húgom fejé, hogy nem az útra figyelt, mikor elütötte az autó. - ő és Márk viccesnek találták ezt a beszólást, én kevésbé.
 - Elcsavartam a fejed? - kérdezte Márk győzelemittasan, de erre nem voltam hajlandó válaszolni. - És mesélt rólam? - intézte ezt a kérdését a bátyámhoz, mire ő helyeslően bólintott.
 - Amúgy nem úgy volt, hogy most rosszban vagytok és próbáljátok utálni egymást? - vonta fel gyanakvóan a szemöldökét a bátyám. Én megint hallgatásba burkolóztam, ezért Márk szólalt meg.
 - Szeretnéd inkább te elmondani a bátyádnak vagy mondjam én?
 - Az van, hogy...aaa...kibékültünk.  - mondtam nehézkésen, mert hát az elején mindig nehéz az ilyesmiről beszélnem a családtagjaimnak.
 - Annyira, hogy már csókolóztok is? - próbált komolyságot erőltetni magára a bátyám, kevés sikerrel.
 - Láttad?
 - Épp ezért jöttem ki, mert kíváncsi voltam, hogy ki turkál a húgom szájában.  - mondta, mire megint úgy elpirultam, mint a paradicsom. - Ugye ez nem valami barátság extrákkal?
 - Mivel Anna ilyen kis szégyenlős, elmondom én. Együtt járunk. - puszilta meg a hajamat, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem.
 Nincs több tagadás.
 Szeretem.

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam a részt. Mikor lett volna időm írni, akkor lusta voltam, mikor pedig lett volna kedvem, akkor időm nem volt.
Tudom... kicsit elfuserált lett. Ha van kedvetek írjátok le a véleményeteket és pipáljatok! :D
Üdv, Daphne! :)

25. fejezet

 Értetlenül olvastam az sms-t. Mi van? Ezt most mért írta? Az zavarja, hogy a hónapok óta nem látott bátyámmal töltöm az időmet?

 Miután ezt végig gondoltam, akkor jutott eszembe, hogy Márk nem is ismeri a bátyámat. Márknak fogalma sincs, hogy kivel jöttem el a sulitól. Márk féltékeny!

 Mosolyogva tettem el a mobilom a táskámba. Úgy döntöttem, nem írok vissza. Kínzom egy kicsit. Ennyi büntetés jár neki.

 - Mért van olyan jó kedved? - kérdezte a bátyám, miközben megállt egy zebránál.

 - Örülök, hogy itt vagy. - adtam meg a választ, ami persze igaz volt, de akkor Márk miatt vigyorogtam, mint a vadalma. - Hoztál ajándékot?

 - Hát... majd meglátod.

 - Szóval hoztál.

 - Nem mondtam ilyet. - tiltakozott.

 - Ha nem hoztál volna, akkor zavarba jönnél és mentegetve magad elmondanád, hogy nem hoztál. De mivel nem ezt tetted, hanem titkolózol, akkor biztos vagyok benne, hogy hoztál. - magyaráztam.

 - Kezdem azt hinni, hogy filozófia szakos vagy. - lökött játékosan oldalba. - Amúgy tényleg hoztam ajándékot.

 - Tudtam!

 Mikor haza értünk rögtön az ajándékomat követeltem, de nem volt hajlandó még oda adni, csak ebéd után. Hiába könyörögtem, nem hatotta meg. Na meg azt sem árulta el, hogy mi az ajándék. Anyáéknak viszont már akkor oda adtam, amikor megérkezett. Apa egy eredeti Boss parfümöt kapott, anya pedig egy ékszer szettet.

 Én pusztítottam el leghamarabb az ebédemet, hogy végre megkapjam az ajándékomat, de ez rossz ötlet volt, mert Konrád a lehető leglassabban fogyasztotta el a kajáját. Így türelmetlenül fészkelődtem a székemben, amíg befejezte.

 - Látom nem bírsz már magaddal. Gyere, mert megkapod, amire annyira vársz.  - állt fel az asztaltól én meg követtem őt a szobájába. - Esküszöm, ha nem fog tetszeni és nem úgy fogod használni, ahogy kell, soha többé nem kapsz semmit. Nem volt olcsó, méghozzá egy csomót fizettem érte a repülőtéren, mert nagyon nehéz.

 Egy kék dobozt emelt ki az ágya mögül, majd a kezembe adta és azt mondta, hogy a szobámba nyissam ki, mert nem szeretne, ha az ő szobájában szemetelnék. Nem hazudott, a doboz tényleg nehéz volt. Nem tétováztam, rögtön átfutottam a saját területemre, letettem a dobozt az ágyamra, majd kezdtem levenni róla a csomagolást. Eközben a bátyám az ajtóból figyelt, mert kíváncsi volt a reakciómra. Miután felnyitottam a dobozt és megláttam a sok könyvet örömömben felsikítottam, majd a bátyám nyakába ugrottam.

 - Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

 - Ne sikíts a fülembe!

 - Bocs, de annyira boldog vagyok! - adtam cuppanós puszit az arcára.

 - De ugye azt láttad, hogy mind angolul van? Azért vettem, mert rád fér az angol gyakorlása.

 - Nem számít, hogy milyen nyelven van! Imádom őket!

 - És engem.

 - Igen, téged is.

 Másnap reggel, miután felébredtem és tudatosult bennem, hogy a bátyám itthon van, rögtön átszaladtam hozzá és ráugrottam az ágyára.

 - Ébresztő! - suttogtam a fülébe.

 - Hagyjál már! Hány óra? - kérdezte álmosan.

 - Hét.

 - Mért ébresztettél fel? - kérdezte durcásan, amit megértek, mert én is utálok korán kelni.

 - Vigyél el suliba, légyszi!

 - Ne már! Álmos vagyok.

 - De annyira hideg van kint. Megfagyok, mire oda érek.

 - Hányra legyek kész? - kérdezte beletörődve sorsába.

 - Háromnegyed.

 - Fél óra múlva ébressz fel.

 - Szeretlek! - mondtam győzelemittasan, de ő csak elfordult és aludt tovább.

 Háromnegyed nyolckor már a sulinál voltam a bátyámmal, aki morcos és álmos volt, de nem vetette a szememre, hogy rossz testvér vagyok.

 - Tényleg kösz, hogy elhoztál. - pusziltam arcon, majd kiszálltam a kocsiból.

 - Első és utolsó alkalom! - hallottam, ahogy utánam kiált, de nem törődtem vele, csak mosolyogva integettem neki, majd bementem az épületbe.

 - Márk totál kivan rád! - támadott le Bálint, ahogy beléptem az osztályba.

 - A bátyám miatt? - kérdeztem nevetve.

 - Mi van? A bátyáddal mentél el tegnap? - értetlenkedett.

 - Aha.

 - Akkor meg mért a francért nem írtál vissza Márknak?

 - Megérdemelte, hogy egy kicsit szenvedjen. - mondtam karba tett kézzel.

 - Ti mind ketten meg vagytok húzatva. Két öt évessel kevesebb a baj, mint veletek. - erre megfogta a karon és el kezdett húzni maga után.

 - Hé! Mégis mit csinálsz?

 - Most meg fogod beszélni Márkkal a dolgokat.

 - Ne már!

 - De-de! - erre kinyitotta az előttem lévő 11.B osztály ajtaját és belökött maga előtt. - Hé, Mária és barátnője! - szólt oda a két lánynak, akik az osztályban voltak, Márkon kívül.

 - Márti. - javította ki a lány.

 - Aha. Kicsit magukra hagynátok Márkot és Annát? - mosolygott rájuk kedvesen, és sajnos ez a mosoly hatott, mert a két lány fel állt és elhagyták az osztálytermet. - Jó beszélgetést! - kacsintott ránk Bálint, majd ránk csapta az ajtót.

 Én meg csak ott álltam zavartam Márk előtt, aki komoly képpel vizslatott engem.

 - Hát...a...szia! - köszöntem feszengve.

 - Mi ez az egész?

 - Bálint azt akarja, hogy tisztázzuk a dolgokat.

 - Aha. Akkor kezd te! - ült fel egyik padra.

 - Hát jó... - fújtam ki a levegőt - A fiú, akivel elmentem tegnap... azt félre értetted.

 - Mit lehet azon félre érteni, hogy a nyakába ugrassz, meg puszit adsz neki, majd elmész vele?

 - Ó! Gondolkozz már egy kicsit! Ő a bátyám volt!

 - A bátyád? Akkor meg mért nem írtál vissza? - vont kérdőre, de már nem is volt dühös.

 - Megérdemelted, hogy vívódj egy kicsit.

 - Hogy te mennyire ki tudsz készíteni! - rázta hitetlenkedve a fejét, majd leugrott a padról, oda jött hozzám és átölelte a derekamat. - Valamilyen érthetetlen ok miatt megőrjítesz!

 - Érthetetlen o... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert hirtelen a nyelvét a számban találtam, amit bevallom, kicsit sem bántam. Átkaroltam a nyakát és viszonoztam a csókját. Ő ezt biztatásnak vette, mert mert hirtelen lecsúszott a keze a hátamon, egész a fenekemig, majd a combomig és felültetett a katedrára, ő pedig a két combom közé furakodott.

 Persze én irtó zavarba jöttem, mert még soha nem támadtak le ennyire, de nem állítottam le.

 Sajnos.

 Mert a következő pillanatban kinyílt az ajtó.

24. fejezez

 Továbbra is ott toporogtam az osztály közepén és azon evődtem, hogy hogy úszhatnám meg ezt balhé nélkül. Mert bárhogyan is döntök, az lesz belőle.
 - Gyere! Veca foglalt nekünk helyet. - ragadott karon Karola és a leghátsó sorba vezetett, ahol Veca üldögélt egyedül. Összetoltunk két széket és hárman rázsúfolodtunk.
 - Örök hála! - súgtam oda Karolának.
 - Jöttem egyel neked. Tudod... Gábor miatt.
 Miután mindenki elhelyezkedett, a tanárnő megkért minket, hogy álljunk fel, keressünk egy partnert magunknak és meséljük el neki, hogy mit csináltunk a hétvégén. Persze mindezt angolul. Ja. És azt is kihangsúlyozta, hogy ha lehet az ellenkező nemből válasszunk partnert. Remek!
 Felálltam és kiszemeltem a legközelebbi hímneműt, aki nem más volt, mint Ármin. Megfogtam a két karját és szembe fordítottam magammal, ezzel jelezve a többiek felé, hogy ő az én párom. Épp kezdtem volna el dumálni, amikor valaki befurakodott közénk. Na vajon ki?
 - Bocs, Ármin, de azt hiszem lenyúltad a párom. - jegyezte meg lazán Márk.
 - Á, dehogy. Eddig neked őrizgettem, nehogy valaki lecsapja a kezedről. - pacsiztak le egymással, majd Ármin rám kacsintott és ott hagyott minket. Áruló!
  - Szóval, nem meséled el, hogy milyen volt a hétvégéd?
  - Mért nem mesélsz te? - kérdeztem.
  - Oké. De magyarul, mert félek, hogy angolul nem értenéd meg. - gúnyolódott, mire én megforgattam a szemem  és összefontam magam előtt a karom.
 - Ha szeretnéd tudni, ötösre állok angolból.
 - Oh, bocs. Elfelejtettem, hogy németből vagy annyira pocsék. - piszkált tovább. És mit ne mondjak, sikerült felhúznia.
 - Hagyj békén! Utállak! - hátat fordítottam neki azzal a szándékkal, hogy faképnél hagyom, de erre ő megfogta a karom és a hátamhoz simult, majd a fülembe suttogott.
 - Amikor megcsókollak, eszedbe sem jut ilyesmit mondani nekem. - lefagytam. És nem csak azért, amit mondott. Leginkább amiatt, hogy ilyen közel állt hozzám. Éreztem a hátamon a teste melegét, a szíve ritmusos dobbanásait. A lehelete csiklandozta a fülemet és jól eső borzongás futott végig rajtam.
 Megfordultam, hogy a szemébe nézzek. Egy lépést hátráltam, hogy ne legyünk annyira közel egymáshoz.
 - Mért csinálod ezt? - kérdeztem.
 - Mit? - vonta össze értetlenül a szemöldökét.
 - Ha jól értettem, azt mondtad, hogy szeretnél járni velem. Viszont nem teszel ennek érdekében semmit. Inkább gúnyolódsz és folyton megpróbálsz zavarba hozni. Szóval, elmondanád, hogy mit is akarsz pontosan? - az eddigi kaján vigyor eltűnt a képéről, helyette komolyan nézett a szemembe.
 - Megbeszélhetnénk ezt az órák végén?
 - Bocs, de ma nem érek rá. - ugyanis anyával rögtön suli után vásárolni megyünk. De ezt nem kötöttem az orrára.
  - Rendben. Akkor majd máskor. - mondta leszegett orral.

 A következő angol óra unalmasan telt. A tanárnő valami unalmas regényből olvasott fel nekünk. A strébereken kívül senki sem figyelt, de a tanárnő ezt valamiért észre sem vette.
 A szokásos kis csapatommal hagytam el a suli területét. Vagyis Vecával, Karolával, Nettivel és Dettivel. A hátunk mögött pár méterrel jött Ármin, Bálint és Márk, amit megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Elköszöntem a lányoktól és az útszéli parkolóban anya kocsiját kerestem a szememmel, amit nemsokára meg is találtam, de a vezető ülésnél senki sem ült. Ehelyett egy ismerős alak támaszkodott a kocsi oldalának. Sötétszőke haja hosszabb volt és ziháltabb, mint mikor legutóbb láttam. Arca kissé borostás volt, az öltözete sportosan elegáns volt, mint általában. Az igazat megvallva, nagyon nagyon jóképű volt. A szemébe néztem, mire rám villantotta legszebb mosolyát. Ezután már nem is gondolkodtam. Elkezdtem szaladni felé, mire kitárta a két karját, így én beleugrottam, amikor odaértem. Hosszasan ölelgettük egymást, majd letett a földre (mivel eddig a lábam nem érintette azt).
 - Meghíztál húgi, vagy mért vagy nehezebb, mint legutóbb? - kérdezte viccelődve.
 - Nekem is hiányoztál! - adtam egy puszit az arcára.
 - Tudod, hogy te is.
 - De mégis mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy csak Karácsonyra jössz? - érdeklődtem.
 - Sikerült hamarabb elszabadulnom.
 - Anyáék tudták, hogy jössz?
 - Igen. Megkértem őket, hogy ne szóljanak neked. Szuper meglepetés vagyok, mi? - terelt közben be a kocsiba, majd ő is beszállt.
 - Vegyél vissza az egódból. - böktem oldalba.
  - Egyedül csak te bajlódsz az egómmal. Másoknak bejön.
 - Mások buta emberek. - adtam meg a választ, mire ő el kezdett nevetni. - Mi van?
 - Még, hogy az én egóm nagy.  - csóválta a fejét.
 - Van kitől tanulnom. - vontam meg a vállam.  - Amúgy hova megyünk?
 - Haza. Vár az ünnepi ebédem.
 Ekkor érkezett egy sms-en. Kivettem a zsebemből a mobilom és megnyitottam az üzenetet.
Márk: "Jól mulatsz? Most már értem mért nincs ma rám időd"

23. fejezet

 A szombat és vasárnap elég unalmasan telt. Elmeséltem Vecának és Karolának a péntek estémet, de megkértem, hogy ne faggassanak, mert több energiám nincs ehhez a témához. Ezután egész nap döglöttem az ágyban és - nem tagadom - vártam egy hívást. De az a hívás nem érkezett. Erre kicsit bepipultam, de Krisznek sikerült elterelnie a figyelmem, amikor áthívott a szobájába akció filmet nézni. Ezután pedig olvasással tereltem el a figyelmem, befejeztem a Szívatást. A könyv végén már nem is kellett nekem más fiú, csakis Jared. Komolyan mondom, hogy még Horváth Márk után sem vágyakoztam. Persze, az is igaz, hogy végig, miközben a könyvet olvastam magamat képzeltem Tate helyébe, Jared szerepébe pedig... Márkot.
 Anyáék vasárnap estére haza érkeztek. Addigra már én is haza mentem és jó gyerek módjára rendet raktam és rendeltem egy pizzát az éhes szüleimnek és persze magamnak is. Pizzázás közben ők részletesen elmesélték a hétvégéjüket, közben én próbáltam érdeklődő fejet vágni. Ők is megkérdezték, hogy hogy telt a hétvégém, mire én is vázoltam az elmúlt két és fél napot, pár részletet kihagyva.
 Nem tudtam, hogy mire számítsak hétfőn a suliban, ezért kicsit idegesen léptem be az iskola területére. Mikor beértem az osztályba, azt kívántam bárcsak ma gyalog jöttem volna suliba, mert akkor későbbre érek be és nem kell Bálinttal kettesben lennem. De sajnos ezen már nem változtathattam.
 - Szia. - köszöntem feszengve és reméltem, hogy nem említi meg Márkot.
  - Csá, Anna! Hogy telt a hétvégéd? Jót buliztál péntek este? - kérdezte sunyin vigyorogva.
 - Gondolom, mindenről tudsz. - fordultam hátra a székemen, hogy szemben legyek vele.
 - Ja. Eléggé tájékozott vagyok. - mivel nem mondtam semmit, Bálint folytatta. - Tudom, hogy most haragszol Márkra, de ne légy dühös rá. Gyakran hamarabb beszél, mint gondolkodik a lobbanékony természete miatt, tényleg komolyan gondolta azokat a dolgokat, amiket mondott.
 - Te lettél a védő ügyvédje? - kérdeztem gúnyosan, miután befejezte a mondanivalóját.
 - Nem. A legjobb barátja vagyok, aki szeretné, ha végre összejönne egy olyan lánnyal, aki iránt tényleg érdeklődik.
 - Ezt úgy mondod, mintha az eddigi barátnői nem érdekelték volna.
 Erre már nem tudott válaszolni, mivel az ajtón hangos ricsajjal beérkezett Ármin, Tomi és az ikrek. Szóval a beszélgetés félbe maradt, de szerintem itt még nem fejeződött be.
 A nap folyamán el kellett mesélnem újra Vecának és Karolának a péntek estémet és nem kíméltek a kérdéseikkel.
 Az utolsó két óránk angol volt. Rögtön becsengetés után a tanárnő bejött a termünkbe és megkért minket, hogy menjünk át a 11.B osztályába, mert nekik is angol órájuk van, de hiányzik a tanáruk, így most együtt tartsuk meg a következő két órát. Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben haza futottam volna. Vonakodva szedtem össze a cuccaimat és vánszorogtam a többiek után.
 Belépve a 11 osztálytermébe megálltam és szét néztem, hogy helyet keressek magamnak, de véletlenül össze akadt a pillantásom a Márkéval. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy dühös-e még vagy már megenyhült. Elkaptam róla a pillantásom, amikor valaki a nevemen szólított.
 - Hé, Anna! Gyere ide! - hallottam Áron hangját.
 Mikor tudatosult bennem, hogy azt akarja, hogy a helyére üljek, eszembe jutott, hogy mit mondott Márk a  bulin. Hogy Áron szerelmes belém. Újból Márkra pillantottam, aki könyörgő tekintettel nézett rám, azt sugallva, hogy ne menjek oda Áronhoz. Viszont, amikor Áronra néztem láttam rajta, hogy várja, hogy leüljek hozzá. Hirtelen bepánikoltam. Ha most nem megyek oda Áron, tudni fogja, hogy az csakis Márk miatt van, és emiatt elveszíthetem a barátságát. Viszont, ha oda megyek, akkor Márk örökre megutál. És én egyiket sem akarom. Kit áldozzak fel a másikért?

22. fejezet

 Amikor megéreztem az ajkát az ajkamon, nem tudtam nem viszonozni a csókját. Úgy éreztem, hogy túl nagy köztünk a távolság, ezért közelebb húzódtam hozzá, mire ő megfogta a derekamat és az ölébe ültetett. Sikkantottam egyet, de ő betapasztotta a számat a sajátjával. Annyira puha volt az ajka. És finom. És ellenállhatatlan. Nem akartam abbahagyni és ő sem. Két kezembe vettem az arcát és úgy csókoltam, miközben az ő keze el-el kalandozott lejjebb és feljebb. Ha valaki más tapizott volna, már rég felpofoztam volna, mint Edet, de Márknak bármit megengedtem volna. Azt hiszem teljesen belezúgtam.
 - Basszus! - hallottunk egy döbbent hangot az ajtó irányából. Megszakítottuk a csókot, de nem mozdultunk.
 Felismertem a hangot és szégyenemben Márk nyakába fúrtam a fejem. Krisz állt az ajtóban.
 - Anna! Negyed órája még könyörögtél, hogy ne hagyjalak Márkkal, most meg az öléből sem akarsz kimászni? - kérdezte Krisz gúnyosan, ami még rosszabb a dühösnél is. Elvörösödtem, és még mindig nem volt hajlandó felnézni Márk nyakhajlatából. Márk kuncogni kezdett Krisz beszólásán, mire én le akartam mászni az öléből, de sikertelenül, mivel szorosan tartott. - Felvilágosítanátok arról, hogy mi van köztetek?
 - Nem vagy mérges? - kérdeztem és most már sikerült kicsusszannom Márk karjai közül. Csak akkor vettem észre, hogy Betty is ott áll Krisz mellett. Szórakozottan, de egyben kedvesen is rámmosolygott.
 - Rád nem. De Márkról ezt nem mondhatom el.
 - Mért? Azt mondtad, hogy ne hagyjam, hogy letapizzák. Teljesítettem a feladatom. - mondta Márk halálnyugodtan.
 - Ezt mondtam, de ez neked is tilos volt. Méghozzá te meg is csókoltad.
 - Nem mintha bánta volna.
 - Hé! Én is itt vagyok. - szóltam bele a beszélgetésbe, de mintha meg sem hallották volna.
 - Márk, a barátom vagy, de nem hagyom, hogy szórakozz vele. - jelentette ki Krisz. Jól estek a szavai, mert éreztette, hogy fontos vagyok neki, de reméltem, hogy téved és Márk nem csak szórakozik velem.
 - Nem szórakozom vele. - mondta Márk a szemembe nézve, engem pedig elárasztott a megkönnyebbülés, vele együtt a pír is.
 - Ez mennyire biztos? - érdeklődött tovább Krisz.
 - Annyira, hogy már megkérdeztem volna, hogy szeretne a barátnőm lenni, ha ti nem zavartok meg. - döbbent csend következett. Márk tekintete még mindig rajtam függött. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ezt mondta, vagy rosszul hallottam.
 Úgy egy fél perc után úgy döntöttem, hogy inkább mégis hiszek a fülemnek. Ebben közre játszott az is, hogy Krisz és Betty magunkra hagyott, valami olyasmit mondva azelőtt, hogy akkor beszéljük meg.
 - Megértem, ha nemet mondasz. Gyakran bunkó vagyok és néha szándékosan az idegeidre megyek...
 - Várj, várj, várj! Te komolyan gondolod? - kérdeztem, mert még mindig nem voltam biztos benne.
 - Mért ennyire hihetetlen?
 - Mert te... te vagy. Én meg csak az új lány. - vontam meg a vállam.
 - Az új lánynak sikerült felkeltenie az érdeklődésem. - a mondatára zavarba jöttem, lesütöttem a szemem és próbáltam elfojtani egy mosolyt, sikeretlenül. Legközelebb amikor felnéztem már előttem állt. - Mi a válaszod?
 - Szerinted, ha hagyom, hogy megcsókolj, akkor mi a válaszom? - válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
 - Akkor Áronnak is igent mondanál? - ezzel a mondatával sikerült tönkre vágnia a romantikus pillanatot.
 - Mi? Most hogy jön ide Áron? - kérdeztem és hátráltam egy lépést.
 - Neki is hagytad, hogy megcsókoljon.  - mondta és megfeszült a válla az emlék hatására.
 - Csak egyszer, és csakis a játék kedvéért.
 - Na és a kézen fogva sétálás? - vont kérdőre és már nem olyan volt az arca, mint eddig. Kezdett dühbe gurulni.
 - Barátok vagyunk. - fontam karba a kezem.
 - Kérdezd meg, hogy ezt ő is így gondolja?
 - Mire akarsz kilyukadni?
 - Mégis mire? Szerelmes beléd! - a kijelentése sokként ért. Gábor is valami ilyesmit mondott, amikor vele ebédeltem, de ezt Márktól hallani sokkal másképp hangzik, sokkal valóságosabbnak. De nem lehet szerelmes belém! Akkor biztos próbálkozott volna valamivel a tudtomra adni.
 - Ez... nem igaz! - tiltakoztam.
 - Néha kinyithatnád a szemed! - mondta lekezelően és ez nagyon-nagyon rosszul esett.
 - Jó! Akkor én most megyek is! - válaszra sem várva, kitártam az ajtót és sietős léptekkel távoztam. Még hallottam, ahogy azt mondja, hogy "A francba!", de nem törődtem vele.
 Lent megkerestem Kriszt, ő pedig már tudta, hogy valami gond van, még mielőtt megszólaltam volna.
 - Haza szeretnél menni? - kérdezte aggódva.
 - Miattam nem muszáj neked is jönnöd, majd megyem busszal.
 - Szó sem lehet róla! Betty is elment úgy két perce, úgyhogy felőlem mehetünk.
 A hazaúton nem nagyon beszélgettünk, csak annyit kérdezett, hogy ki kell-e herélnie Márkot. Elmondtam, hogy nem kell erőszakot alkalmaznia, mert Márkkal csak a szokásos módon összekaptunk.
 Krisz szülei még ébren voltak, amikor haza értünk. A nappaliban tévéztek.
 - Hogy-hogy ilyen korán itthon vagytok? Még tizenegy sincs. - kérdezte meglepetten Jóci bácsi.
 - Kicsit unatkoztunk. - válaszolta Krisz.
 - Ha éhesek vagytok, van pástétom meg nutella a hűtőben. És maradt egy kis bolognai tészta tegnap estétől. - mondta Elza néni.
 - Én ennék valamit. - jegyezte meg Krisz. - És te?
 - Azt hiszem jól esne egy kis nutella. - mondtam, mire a hasam is megkordult.
 - Túl sok édességet eszel. El fogsz hízni. - lökött meg játékosa, miközben a konyha felé tartottunk.
 - Akkor majd viszel magaddal kondizni.
 - Rendben. De mellettem nem lazsálhatsz!
 - Te olyannak ismersz engem?
 - Nálad lustább embert nem ismerek.
 - Hé! Ki kérem magamnak! Nem vagyok én annyira lusta. - tiltakoztam.
 - Csak nehogy olyan legyél, mint Garfield, mert akkor kitagadlak.
 Jó, hogy az embernek van családja, még akkor is, ha olyan bolondok a családtagjai, mint Krisz. Sőt, akkor a legjobb, ha ilyenek, mert másképp nem tudnának felvidítani egy ilyen rosszul végződött nap után. Ha pedig van nutella, az csak hab a tortán.

Sziasztok! Végre sikerült megírnom ezt a fejezetet is. Nagyon lassan haladtam, mert telefonról írtam. Sajnos a laptopom még nincs megjavítva. Állítólag egy hét múlva meglesz. Nézzétek el nekem, ha sok a helyesírási hiba. Majd mikor visszakapom a kicsikémet,majd átjavítom.
Jelezzétek, ha itt jártatok! :D Várom a komikat és pipákat!

Üdv, Daphné! :)